Főegyházmegyei Levéltár, Eger

Ajánlott linkek:

Az Egri Főegyházmegye rövid története

Az egri püspökség alapítása és középkori története

Az egri püspökség Szent István általi alapítására IV. Béla király 1261-ből származó oklevele a bizonyíték, amely Istvánt nevezi meg a püspökség alapítójának és említést tesz arról, hogy az egyházmegye 1009-ben már bizonyosan megvolt. Az egri püspök joghatósága a középkorban az ország egész észak-keleti részére kiterjedt (Heves, Abaúj, Borsod, Zemplén, Ung, Szabolcs, Zaránd, Külső-Szolnok, Bereg, Ugocsa, Máramaros, Szatmár és Torna vármegye).

Eger korai püspökeinek a névsora hiányos, személyükről csak pár oklevél és a hagyomány tájékoztat. Eszerint az egyházmegye első püspöke Katapán volt (1009), akit Bonifác követett (1018–1037). A harmadik püspök Buldus volt, aki Gellért püspökkel együtt halt vértanúhalált a Vata-féle pogánylázadás idején 1046-ban.
Az egyházi központ kiépülése a vár területén kezdődött, ahol először egy fából épült templomot használtak. Valószínűleg a 12. század elején épült fel kőből a keresztelőkápolna, majd a román stílusú, Szent János evangélista tiszteletére szentelt székesegyház. A krónikák szerint ebben a székesegyházban temették el 1204-ben Imre királyt, aki II. Katapán (1198–1217) püspök vendége volt. A román stílusú székesegyházat a tatárok pusztították el 1241-ben. A tatárdúlás után IV. Béla király kővárak építését rendelte el, amely hatására felépült az egri vár is. Újjáépítették a székesegyházat is a vár területén, amelyet később Dörögdi Miklós püspöksége idején (1332–1361) gótikus stílusban átalakítottak, illetve kibővítettek. A 15. század második felében egy nagyszabású késő gótikus átépítésre is sor került.

A püspöki hivatal mellett létrejött szokás szerint a helyi székeskáptalan is, a püspök tanácsadó és segítő testülete, melynek tagjai a kanonokok, feje pedig a nagyprépost volt. A káptalan közös háza és a kanonokok lakóházai is a vár területén épültek fel a püspöki rezidencia mellett. A középkorban a káptalan hiteleshelyet és iskolát is működtetett a városban.

A rendelkezésünkre álló forrásokból csak töredékesen lehet a középkori egri püspökök életútját rekonstruálni. A 12. századtól egyre többen tanultak fiatalon külföldi egyetemeken – Bolognában, Páduában, majd Bécsben és Krakkóban –, Kanizsai János a páduai, Dörögdi Miklós pedig a bolognai egyetem rektora is volt. Az egri püspöki szék jelentőségét mutatja, hogy több egri püspök, például Lukács (1156–1157), Tamás (1217–1224), Kanizsai János (1384–1387), Szécsi Dénes (1338–1339) és Dörögdi Miklós (1330–1361) később az esztergomi érsekség élére került, azaz a legmagasabb hazai egyházi pozíciót töltötte be. Többen magas állami hivatalokat is elnyertek, például Bél nembéli Kilit és Rozgonyi Simon királyi kancellár volt.

A középkori egri püspökség fénykorát a 15. század második felében, Mátyás király uralkodása alatt élte. Ekkor több nagyformátumú személyiség követte egymást az egri püspöki székben: Beckensloer János (1468–1478) építtette fel a most is látható gótikus püspöki palotát a várban, Nagylucsei Dóczy Orbán (1486–1491) és Bakócz Tamás (1492–1497) pedig Mátyás király legfőbb bizalmasai és tanácsosai voltak, utóbbinak a pápai trónt is majdnem sikerült elnyernie.

A török idők

A Mátyás halála utáni évtizedek azonban – csakúgy, mint az egész országban – már a hanyatlás idejét jelentették, a mohácsi csatavesztés, a két király – Habsburg Ferdinánd és Szapolyai János – egyidejű uralma és a reformáció is negatívan hatott az egri püspökség életére. A mohácsi csata után Várdai Pál (1524–1526) püspök tevékenyen részt vett Szapolyai János királlyá választásában és megkoronázásában, aki ezért az esztergomi érseki székkel jutalmazta, de ezt követően mégis többször pártot váltott. Olyan eset is előfordult, amikor Egernek két püspöke is volt, az egyiket János, a másikat Ferdinánd király nevezte ki, sőt, mindkét uralkodó nemegyszer világi főuraknak is eladományozta az egri püspökség javadalmait. Mindeközben a Szapolyai János és Habsburg Ferdinánd hívei közötti csatározások során a vár és a város is többször gazdát cserélt.

A reformáció is ebben az időszakban jelent meg és terjedt el Egerben, amelyet az is elősegített, hogy a püspökök nem tartózkodtak az egyre inkább török veszélynek kitett székvárosukban. Perényi Péter, a vár főkapitánya maga is az új vallás híve volt és várnagya szervezete meg az első lutheránus közösséget a városban. Bár a katolikus Dobó István várkapitány 1548 és 1552 között visszaszorította a reformációt a városban, de az őt követő újabb várkapitányok már nem akadályozták meg, sőt támogatták a reformáció terjeszkedését. A kanonokok kiszorultak a várból, házaikat a protestáns várkapitányok kaszárnyává alakították át, a várbeli székesegyházat – mely az 1552-es ostrom alatt súlyos károkat szenvedett – bezárták. A káptalant Rudolf király 1580-ban a városban lévő Szent Mihály plébániatemplomban helyezte el, de hamarosan onnan is távozniuk kellett.

Ebben az időszakban több nagy műveltségű humanista főpap ült az egri püspöki székben, akik azonban általában nem tartózkodtak székhelyükön, és a vallási dolgok mellett politikával és tudománnyal ugyanúgy foglalkoztak. Oláh Miklós (1548–1553) Mária özvegy királyné titkára volt, akinek kíséretében a mohácsi vész után elhagyta az országot és Németalföldön szolgálta a régensi tisztséget betöltő királynét. Rendkívüli műveltségű főpap volt, németalföldi tartózkodása alatt írta a Hungaria és az Athila című műveit, melyben gazdag leírás található a magyar földrajzról, gazdaságról és történelemről. Oláh később esztergomi érseki kinevezést kapott és 1562–1568 között az ország királyi helytartója is volt.

Verancsics Antal (1557–1567) szintén nagyformátumú humanista tudós volt. Levelezésben állt Rotterdami Erasmussal és Philipp Melachtonnal, dolgozott Bonfini magyar történetének folytatásán, Isztanbulban pedig felfedezte Augustus politikai végrendeletének egyik példányát. Bár Dobó István 1552-ben maroknyi csapatával sikeresen megvédte a várat, de az állandósuló török fenyegetés miatt Verancsics a püspöki javakat, jövedelmet és a várat átadta a kincstárnak a vár védelmének céljával, a püspöki hivatal és a káptalan pedig elhagyta a várost. Az egyházmegye felvidéki, szabad területeire húzódtak vissza, ahol először Érsekújváron, majd Kassán, illetve Jászón rendezkedtek be és alakították ki az egyházmegye ideiglenes központját.

1596-ban elesett az egri vár, amit 91 éves török uralom követett. A megszállásból és az egyházmegye kettéosztottságából adódó nehézségeket tovább súlyosbította az, hogy a reformáció fő bázisa Erdély mellett a Felvidék volt. Kisdi Benedek (1648–1660) püspök legfőbb vágya volt, hogy papnevelő intézetet, szemináriumot alapítson az egyházmegyében, így enyhítve a protestantizmus térhódítása miatt égető szükséggé vált paphiányt. Kisdi 1657-ben ennek érdekében alapította meg a kassai akadémiát, melyet a jezsuiták vezetésére bízott. Sajnos a szemináriumot már nem tudta létrehozni, csak tekintélyes összeget hagyott erre a célra végrendeletében. Az ő támogatásával jelent meg az első nyomtatott magyar katolikus egyházi énekes könyv is 1651-ben. Utóda, Pálffy Támás (1660–1669) Kisdi hagyatékát felhasználva megalapította a Szent László királyról elnevezett szemináriumot, mely a későbbi egri papnevelő intézet alapja lett.

A püspökség visszaállítása, a barokk Eger

1687-ben Eger majd száz éves hódoltság után felszabadult a török uralom alól. A város kincstári birtok lett, és I. Lipót 1688. augusztus 6-án szabad királyi várossá nyilvánította mellőzve az egri püspökök régi földesúri jogát, ami ellen Fenesy György püspök (1686–1699) és a káptalan tiltakozását fejezte ki. A per 1694-ben zárult le, amikor is a király visszavonta Eger városától a privilégiumokat és visszaállította a püspök régi birtokjogát. Eger és a püspök végül egy egyezményt kötött egymással, mely a szabad királyi városokéhoz hasonló privilégiumokat biztosított a lakosságnak, de voltak bizonyos megszorításai a földesúri jogok érvényesítése érdekében, például a város életét a magisztrátus irányította, de a főbírót mindig a püspök által kijelölt három személy közül kellett választani.

Ennek ellenére Fenesy püspöksége alatt sem ő, sem a káptalan nem költözött vissza Egerbe, csak néhány kanonok tért vissza a meglehetősen rossz állapotban lévő régi székvárosba. Telekesy István (1699–1715) püspök költözött vissza Egerbe, ahol megkezdte az állapotok konszolidálását. Helyreállíttatta a megrongálódott templomokat és újakat építtetett, valamint kijavíttatta a Szent Mihály plébániatemplomot, amely ettől kezdve püspöki székesegyházként működött, ugyanis a várbéli gótikus templom a török ostromkor megsemmisült. A súlyos paphiány orvoslására 1705-ben megnyitotta az egri szemináriumot és megkezdte a mai püspöki palota építtetését. Jelentős adományokkal támogatta a jezsuitákat, akik patikát és gimnáziumot létesítettek a városban. Telekesy püspök támogatta a Rákóczi-szabadságharcot, és a fejedelemnek is atyai jó barátja lett, aki a fejedelmi esküt is Telekesynek tette le. 1707-ben az ónodi országgyűlésen a püspök elsőként írta alá a Habsburg-ház trónfosztását. A szabadságharcban való aktív részvétele miatt azonban Keresztély Ágost esztergomi érsek 1709. december 18-án felfüggesztette főpapi méltóságából, bár 1711-ben visszahelyezték püspököt jogaiba. Telekesy 1715-ben bekövetkezett halála után gróf Erdődy Gábor (1715–1744) lett Eger püspöke, aki már 1713-tól koadjutora (utódlási joggal felruházott helyettese) volt az idős püspöknek.

Elődjével szemben Erdődy jó kapcsolatot ápolt a bécsi udvarral. Püspöki tevékenységét a harcos ellenreformáció jellemezte, nem ok nélkül nevezték a „protestánsok pörölyének”. Több helységből elűzte a református lelkészeket és elvette templomaikat, melyeket a katolikusoknak adott. Erdődy 1734-ben egyházmegyei zsinatot tartott, ahol az egyházmegye aktuális kérdéseiről tárgyaltak és hoztak határozatokat. Erdődy új barokk székesegyházat építetett a Szent Mihály templom helyén és folytatta az egri szeminárium építését is. Munkájának eredményeként 1737-ig 133 új plébánost állított munkába. Egyházszervező, térítő munkájában a szerzetesrendekre is támaszkodott, Egerben az ő támogatásával telepedtek le az irgalmasok és a trinitáriusok, az egyházmegyében hat-hat helyen működtek a ferencesek és a minoriták, öt helyen a jezsuiták, két-két helyen pedig a pálosok és a premontreiek. Számos új templomot is építtetett. Erdődy tervbe vette a hatalmas, 12 vármegyére kiterjedő püspökség felosztását és Nagybánya központtal egy új püspökség kialakítást, de terve a székeskáptalan ellenállásán megbukott.

Erdődy Gábort a püspöki székben gróf Barkóczy Ferenc (1744–1761) követte, aki a magyarországi barokk egyik legjelesebb mecénása volt, egy sor jeles művészt és mesterembert foglalkoztatott nagyarányú építkezései során. Barkóczy megreformálta a papképzést, 1760-ban pedig beolvasztotta azt az egri szemináriumba a kassai Kisdiánumot. Barkóczy Ferenc nevéhez fűződik a püspöki nyomda megalapítása is 1755-ben és tőle származik az egri egyetem alapításának terve is.
Miután 1761-ben Mária Terézia az esztergomi érseknek nevezte ki Barkóczyt, gróf Eszterházy Károly került az egri püspöki székbe. Elődjével szemben szigorú, aszketikus életet élt és tartózkodott minden fényűzéstől. Eszterházy a püspöki uradalom éves bevételének 92%-át templomok és plébániák építésére, egyházi és kulturális célokra, művészi alkotások készíttetésére és segélyezésre fordította, csak a maradék nyolc százalékot használta fel saját céljaira. Azonban ezt az összeget sem saját személyére fordította, hanem például ebből fizette a csillagvizsgáló Angliában készült eszközeit és a könyvtár számára vásárolt könyveket.

Az ő nevéhez fűződik Barkóczy grandiózus tervének, az universitas épületének a megvalósítása 1762–1782 között. Az egyetemet a hagyományos négy fakultás – filozófia, teológia, jogtudomány és orvostudomány – alapján kívánta megszervezni. Elődje már terveket is készíttetett Gerl József építésszel, ő azonban néhány hónapos együttműködés után Fellner Jakabbal kívánta a munkát folytatni. Felépítette a ma Líceumnak nevezett monumentális épületet, megvásárolta a szükséges felszereléseket, és egy hatalmas könyvtárat létesített, amelyet 1793-ban adtak át rendeltetésének. Azonban sajnos a királyi udvar nem engedélyezte az egyetem megnyitását.

Az egri érsekség története

Eszterházy halála után újra napirendre került a hatalmas kiterjedésű Egri egyházmegye felosztása. 1804-ben VII. Pius pápa az egri püspökség területéből kihasította a kassai és a szatmári püspökséget, az egrit pedig érseki rangra emelte és alárendelte a rozsnyói, a szatmári, a szepesi és a kassai püspökséget. Az első egri érsekké 1804-ben Fuchs Ferencet (1804–1807) nevezték ki. Rövid egyházfősége alatt legfőbb tevékenysége az újonnan alakult érsekség életének megszervezése volt, mely irányítására általános statútumokat adott ki. Rendkívüli szociális érzékenységgel rendelkezett, amit az is bizonyít, hogy nagyon sok áldozatot hozott a szegénység és a nyomor felszámolása érdekében, végrendeletében pedig mindenét a szegény papokra és tanítókra hagyta.

Fuchsot 1807-ben bekövetkezett halála után báró Fischer István (1807–1822) követte az érseki székben, aki előtte az egri egyházmegyéből kialakított szatmári egyházmegye első püspöke volt. Őt is mindenekelőtt nagylelkűsége tette emlékezetessé a főegyházmegye élén. Az érseksége alatt zajló napóleoni háborúk jelentős terhet róttak az egyházmegyére és Egerre is. Az 1809-es esztendő nyarán a Napóleon Bécs ellenei támadása miatt a bécsi udvar a királynéval együtt elmenekült és Egerben az érseki palotában éltek több hónapig. A Szent Koronát is Egerben őrizték ekkor a székesegyház sekrestyéjében. Távozásuk után a háború sebesültjei érkeztek a városba. Csak a Líceum épületében 4000 katonát ápoltak, de a kolostorokban is kórházakat rendeztek be. Halála után az érseki szék öt évig nem volt betöltve a posztjozefinista egyházpolitika gyakorlatának megfelelően.

A széküresedés Pyrker János László (1827–1847) egri érseki kinevezésével ért véget. Az új érsek egri kulturális tevékenységének első cselekedete a magyar nyelvű tanítóképző intézet 1828-as megalapítása volt, mert az érsek felismerte, hogy az elemi iskolákban többnyire műveletlen és képzetlen tanítókra van bízva az ifjúság nevelése, ami így nem vezet sok eredményre. Az érseki palotához egy új szárnyat emeltetett, melyben a Velencéből hozott képtárát helyezte el, melyet később a Nemzeti Múzeumnak adományozott. Pyrkert kezdettől fogva foglalkoztatta egy új katedrális építtetése, mert megítélése szerint ideérkezésekor „az egri érseki templom alig különbözött egy falusi templomtól”. A tervezést Hild József, a kor neves építésze, a művészi díszítést pedig többek között az Itáliából érkezett Marco Casagrande szobrászművész végezte. Az új székesegyház mindössze négy év alatt épült fel, felszentelésére 1847. május 7-én került sor.

1847-ben bekövetkezett halála után Lonovics József került az egri érseki székbe, ő azonban az 1848/49-es események folytán sohasem foglalta el az egri főpásztori széket. Korának legnagyobb egyházpolitikusa volt, a szabadságharc bukása után a győztes hatalom lemondatta, még a korábbi csanádi püspöki székétől is megfosztották.

Néhány éves széküresedés után 1851-ben Bartakovics Bélát (1850–1873) nevezték ki egri érseknek. Bartakovics volt az Érseki Líceumi Gyűjtemény megalapítója, amely a város első múzeumi kiállítása volt és nagyban bővítette a Főegyházmegyei Könyvtárt is. Különösen sok gondot fordított az oktatásügy fejlesztésére: 1851-ben megalapította a Főegyházmegyei Tanfelügyelőséget, 1852-ben pedig letelepítette Egerben a leányneveléssel foglalkozó Angolkisasszonyok rendjét. Bartakovics érseksége alatt az egyházmegyében 20 új templomot és 12 plébániát építetett, valamint több lelkészlakot és iskolát renováltatott. Az érsek támogatásával indult útjára az 1869-es esztendőben az Egri Egyházmegyei Közlöny, az egyházmegye félhivatalos lapja, mely egyháztörténeti, teológiai és lelkipásztori témájú dolgozatokat, cikkeket és egyházmegyei híreket tartalmazott.

Bartakovics halála után Samassa Józsefet (1873–1912) nevezték ki egri érseknek, aki 40 éven keresztül vasszigorral, de fejedelmi bőkezűséggel vezette egyházmegyéjét. Samassa hatalmas összegekkel támogatta a tanulmányi, szociális és művészeti célokat. Több mint 20 új templom építését támogatta az egyházmegyében, Nyíregyházán saját költségén egy monumentális méretű neoromán templomot építetett a Magyarok Nagyasszonya tiszteletére. Politikai és közszereplésének elismeréséül 1892-ben a Szent István rend tagja lett, egyházi munkásságát elismerve pedig X. Pius pápa 1905-ben bíborossá nevezte ki.

A beteg Samassa érsek mellé Szmrecsányi Lajost nevezték ki utódlási joggal felruházott segédpüspöknek. Szmrecsányi érseksége (1912–1943) alatt elsősorban a kulturális intézmények alapításával és fenntartásával szerzett nagy érdemeket. Szmrecsányi érseksége idején került sor majdnem kétszáz év után újra egyházmegyei zsinatra 1931-ben és 1942-ben. Szmrecsányi érseksége alatt, az 1920-as évtized második felében kezdték meg tevékenységüket Egerben a ferences Szegénygondozó nővérek, akik létrehozták az országos hírű és jelentőségű úgynevezett „Egri normát”. Az Egri Norma lényege az volt, hogy elkészítették a város teljes „szociális térképét”, amelynek segítségével biztosították, hogy senki ne éhezzen és ne maradjon hajlék nélkül.

A második világháború hadi eseményei miatt az egyházmegye is sokat szenvedett, több pap meghalt a hadi események következtében, illetve több templomot felrobbantottak az átvonuló seregek. Ilyen körülmények között kezdte meg egri működését Czapik Gyula (1943–1956) érsek. A kommunista diktatúra bevezetését követően Egerre nagyon sanyarú sors várt. A várost, mint az egyházmegye székhelyét a klerikális reakció fellegvárának kiáltották ki. Az iskolák 1948-as államosítása alapjaiban rázta meg az egyházmegye oktatási életét. Az egri Líceum épületét is államosították, a benne működő egyházi intézményeket felszámolták, Eszterházy értékes könyvtárát pedig hosszú időre bezárták. Czapik Gyula érsek 1956-ban bekövetkezett halála után az egri érseki szék állami hozzájárulás híján egészen 1974-ig betöltetlen maradt, amikor Bánk József (1974–1978), majd Kádár László Gábor (1978–1986) került az érseki székbe.

Az egyházmegye és az egyházmegyei székhely életében gyökeres fordulat csak közvetlenül a rendszerváltás előtt, 1987-ben következett be, amikor az érseki székbe Seregély István került. A rendszerváltás után Seregély István érseksége alatt (1987–2007) került sor több egyházi épület visszaigénylésére, valamint katolikus óvodák, iskolák, kollégiumok, szociális és kulturális intézmények létesítésére, 1996-ban pedig Seregély érsek egyházmegyei zsinatot tartott az új idők kihívásainak megbeszélésére. A Magyar Katolikus Rádió Egerben kezdte meg működését 2000. augusztus 20-án, amely 2004-től Szent István nevét viseli.

1993-ban az egyházmegye területében jelentős változások következtek be. II. János Pál pápa a Hungarorum gens kezdetű apostoli konstitúciójával az Egri Főegyházmegyéhez csatolta a Rozsnyói és a Kassai Egyházmegye a trianoni döntés következtében a mai Magyarországon maradt területeit, a főegyházmegye keleti részéből és az itt maradt szatmári püspökség területéből pedig kialakította a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegyét. Az Egri Főegyházmegye Nógrád megyében lévő részét a Váci Egyházmegyéhez, a nagy-kunsági plébániákat pedig a Szeged-Csanádi Egyházmegyéhez csatolták.

2007-től Ternyák Csaba áll az érsekség élén. Főpapi szolgálatának középpontjában az ifjúság- és cigánypasztoráció, valamint a média evangelizációs lehetőségeinek minél jobb kihasználása áll. Ez utóbbi érdekében hozta létre a Szent István Rádió mellett működő Szent István Televíziót. Jelentős változások történtek az oktatás terén is, ma már három felsőoktatási intézmény és kollégium, valamint 40 közoktatási intézmény működik az Egri Főegyházmegye fenntartásában. Megújult az intézmények központi rendszere és szervezettsége is, pl. Egyházmegyei Katolikus Iskolai Főhatóság, Főegyházmegyei Karitász Központ, Érseki Vagyonkezelő Központ.

Irodalom:

Balázsné Fodor Edina: Eger érsekei voltak 1804-1943. Andornaktálya, 2011.
Bozsik Pál: Az egri papnevelés története a XVIII. században 1780-ig.  Eger, 1908.
Hölvényi György: Pyrker János emlékkönyv. Eger, 1987.
Kovács Béla: Az egri egyházmegye története 1596-ig. Eger, 1987.
Kovács Béla: Eszterházy Károly Emlékkönyv. Eger, 1991.
Löffler Erzsébet: Eger város jogi helyzete a török kiűzésétől 1854-ig. Agria 18.  (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 1980-1981).
Löffler Erzsébet: Az Egri Főegyházmegye rövid története.  In: Az Egri Főegyházmegye ünnepi sematizmusa 2004. Eger, 20004. 19–37.
Soós Imre: Az egri egyházmegyei plébániák történtének áttekintése.  Budapest, 1985.
Sugár István: Az egri püspökök története. Budapest, 1984.